Gyalogosközpontú Budapest.
De milyen áron?

Tegnap részt vettünk a BKK által szervezett szakmai egyeztetésen, ahol bemutatták a „Gyaloglás Akadálymentesen Budapesten” stratégiát.
Első hallásra talán ártatlannak tűnik.
Ki ne támogatná a biztonságos járdákat vagy az akadálymentes közlekedést?
Mi is támogatjuk.
De ez a stratégia ennél sokkal többről szól.
A cél egy gyalogosközpontú Budapest, ahol a várostervezés, a közterületek kialakítása, a szabályozás és a fejlesztések elsődleges szempontja a gyalogos közlekedés lesz.
A stratégia szerint a gyaloglás elsőbbségének elvét a teljes városi döntéshozatalban, szabályozásban és finanszírozásban is érvényesíteni kell.
Ez azt jelenti, hogy a jövőben gyakorlatilag minden közlekedési és városfejlesztési beruházást ebből a szemléletből vizsgálnának.
A stratégia szerint felül kell vizsgálni a szabályozási környezetet, különös tekintettel:
– a járdák elsődleges gyalogos használatára,
– a parkolási szabályokra,
– a közterületek használatára,
– valamint a mikromobilitási konfliktusok kezelésére.
A cél egy olyan Budapest, ahol a rövid autós utakat minél többen gyalog teszik meg, és ahol a szolgáltatásokat is úgy szervezik, hogy azok lehetőleg gyalogosan legyenek elérhetők.
A stratégiában szerepel többek között:
– összefüggő gyalogos főhálózat kialakítása Budapest egész területén,
– új gyalogos kapcsolatok vasútvonalaknál, a Duna mentén és a nagy forgalmú utaknál,
– hiányzó járdák pótlása és a meglévők kiszélesítése,
– évente 50 új vagy korszerűsített gyalogátkelőhely,
– 2050-re valamennyi zebra teljes akadálymentesítése,
– több fa, árnyékos útvonal, ivókút és pihenőhely létesítése,
– szemléletformáló kampányok annak érdekében, hogy minél többen gyalog közlekedjenek.
A stratégia szerint, ahol a járdák szélesítéséhez szükséges, a parkolási rend felülvizsgálata is indokolt lehet.
A stratégia megvalósítása jelentős forrásokat igényel.
A dokumentum szerint a járdafejlesztésekre évente 10 milliárd forintot, a zebraprogramra pedig további 2 milliárd forintot fordítanának.
Ez önmagában évi legalább 12 milliárd forintnyi fejlesztést jelent, amelynek finanszírozása várhatóan önkormányzati és európai uniós források bevonásával történhet.
A tegnapi egyeztetésen az is elhangzott, hogy a stratégiát már megkapták a Fővárosi Közgyűlés képviselői.
A jelenlegi tervek szerint októberben vagy novemberben napirendre kerülhet, decemberben pedig akár arról is dönthetnek, hogy bekerüljön a 2027-es fővárosi munkaprogramba.
A legfontosabb kérdést természetesen mi is feltettük: hány parkolóhely megszűnésével számolnak a stratégia megvalósítása során?
Konkrét választ nem kaptunk.
A BKK munkatársai azt mondták, hogy erről csak a stratégia jóváhagyását követően, az egyes projektek tervezési szakaszában lesznek adatok.
Tehát: előbb elfogadnának egy olyan stratégiát, amely alapjaiban alakíthatja át Budapest közlekedését, és csak utána derülne ki, hogy az egyes fejlesztések hány parkolóhely megszüntetésével járnak.
Egy felelős városvezetés nem így hoz döntéseket.
Először felméri a várható következményeket, és csak utána fogad el egy stratégiát – nem pedig fordítva.
A stratégia azt feltételezi, hogy egyre többen egyszerűen gyaloglásra váltanak.
De Budapest nem csak a belvárosi kávézók és irodák világa.
Több százezer embernek az autó nem kényelmi eszköz, hanem a mindennapi élet része. Munkába járnak vele, gyermeket visznek iskolába, idős hozzátartozóikat szállítják, vállalkozást működtetnek vagy éppen a munkájukat végzik vele.
Az ő közlekedési igényeikre ez a stratégia alig ad választ.
Budapest már ma is súlyos parkolóhelyhiánnyal küzd.
Az elmúlt években túl sokszor hallottuk már, hogy „ez csak egy terv”, „ez még csak egy stratégia”, „ebből még semmi sem biztos”.
Aztán jöttek a megszüntetett parkolóhelyek, a leszűkített utak, az új buszsávok és a lezárások.
Éppen ezért ezt a stratégiát sem fogjuk félvállról venni.
Ott leszünk a közgyűlésen, elmondjuk az autósok véleményét, és minden olyan javaslat ellen fel fogunk szólalni, amely tovább nehezíti a budapesti autósok életét.
Budapest nem lehet kizárólag egyetlen közlekedési módra tervezett város.
A város mindenkié – azoké is, akik autóval közlekednek.
A teljes stratégia nyilvános, mindenki számára elérhető, és jelenleg még véleményezhető is.
Érdemes elolvasni, mert ez nem a távoli jövőről szól, hanem Budapest következő éveinek közlekedéspolitikájáról.
A dokumentum itt érhető el:
https://bkk.hu/rolunk/strategiank/gyalogos-es-akadalymentessegi-strategia/
Ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted!
Csatlakozz hozzánk tagként!
https://autoserdekvedelem.hu/csatlakozz/
A munkánk csak akkor lesz sikeres, ha minél többen álltok mellénk.
Ezt úgy tudjuk elérni, ha posztjainkat lájkoljátok, megosztjátok, bekövettek.
Köszönjük!














