
Miközben évek óta folyamatosan arról hallunk, hogyan kellene visszaszorítani az autósokat, van egy fontos részlet, amiről valahogy ritkán beszélnek.
Arról a rengeteg pénzről, amit tőlünk szednek be.
Csak Budapesten közel 25 milliárd forintot fizettek be az autósok közterületi parkolásra 2023-ban.
Ehhez jönnek még a parkolási pótdíjak és bírságok, amelyek szintén milliárdos bevételt jelentenek.
Országosan pedig:
- az üzemanyagokon lévő adótartalom literenként sokszor a vételár közel felét teszi ki,
- a gépjárműadó évente tízmilliárdos bevétel,
- a cégautóadó szintén komoly milliárdokat hoz,
- az autópályamatricákból évente több tízmilliárd forint folyik be,
- egyre több helyen pedig már a saját lakóhely előtti parkolásért is külön fizetni kell.
Akkor még nem beszéltünk:
- az autóvásárlás utáni illetékekről,
- a szervizek és alkatrészek ÁFÁ-járól,
- a biztosításokról,
- vagy éppen a különféle bírságokról.
Ráadásul ezek a pénzek nem is egy helyre mennek.
A parkolási bevételek jellemzően az önkormányzatoknál és parkolócégeknél landolnak, míg az üzemanyagok adói, a gépjárműadó vagy a cégautóadó inkább az állami költségvetést hizlalják.
Vagyis teljesen mindegy, melyik szintről beszélünk: az autósok pénzére mindenhol nagyon nagy szükség van.

Ehhez képest mit kapunk vissza?
Kátyús, sokszor tarthatatlan állapotú utakat.
Évek óta halogatott felújításokat.
Egyre nagyobb dugókat.
Folyamatos parkolóhely-megszüntetéseket.
Sávelvételeket.
Újabb és újabb korlátozásokat.
A pénzünk kell, az útjaink nem számítanak, a közlekedésünket pedig tovább nehezítik.
Ha ekkora probléma az autós, akkor a tőlünk beszedett milliárdokról mikor mondanak le?
Mert ma az autóstól egyszerre várják el, hogy fizessen mindenért, majd lehetőleg tűnjön el az utakról.
Nem különleges bánásmódot kérünk.
Nem aranyozott utakat, csak azt, hogy ha az autósoktól milliárdokat szednek be, akkor abból legalább legyen normális út, kiszámítható közlekedés és elegendő parkolóhely.
Ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted!
Csatlakozz hozzánk tagként!
https://autoserdekvedelem.hu/csatlakozz/
A munkánk csak akkor lesz sikeres, ha minél többen álltok mellénk.
Ezt úgy tudjuk elérni, ha posztjainkat lájkoljátok, megosztjátok, bekövettek.
Köszönjük!















