Van ez a kedves, színes szlogen, hogy „élhető város”.
Olyan, mint a porcukor: bármit meg lehet vele szórni, és máris eladható.
Sávszűkítés? Élhető.
Parkolóhelyek felszámolása? Élhető.
Újabb tiltás? Élhető.
Újabb fizető parkolók? Élhető.
A végén az ember már nem is azt kérdezi, mi készül, hanem csak azt: most épp hány parkolót tüntetnek el „jó szándékból”.
Mert itt ez a varázslat: ha elvesznek tőled valamit, az nem elvétel, hanem „minőségi váltás”.
Mostanában Budapesten sok „fejlesztés” úgy végződik, hogy az autós megint a rövidebbet húzza – csak ezt nem így mondják, hanem szépen: „élhetőbb”, „zöldítés”, „járdafelszabadítás”.
Az autósnak nem az az érzése, hogy „közösen jobbá tesszük a várost”, hanem, hogy mindig neki kell alkalmazkodni.
Ha pedig ezt szóvá teszi, rögtön megkapja: „ne panaszkodj, ez az élhetőség.”
Tűrj, mosolyogj, köszönd meg!
Útépítés, útjavítás. Persze, kell!
Csak valahogy mindig úgy alakul, hogy eltűnik egy sáv, sehol nem lehet parkolni, de még csak egy pillanatra félreállni sem, a forgalmi sávból buszsáv és kerékpársáv lesz, és ami elvileg csak ideiglenes, az utána az ígéretek ellenére ott marad örökre (amíg mi autósok nem mondunk elég sokan és elég hangosan nemet).
A dugó megmarad, csak átnevezik „átmeneti forgalmi helyzetnek”, mert így kevésbé fáj (szerintük).
A járdafelszabadítás papíron arról szól, hogy a gyalogosnak legyen helye.
A valóságban ez a parkolóhelyek ezrével történő felszámolását jelenti.
A környéken élők nem tudnak hazamenni, a helyi vállalkozásokat nem lehet többé autóval megközelíteni.
„Majd megoldják.”
Igen: körözéssel, idegeskedéssel, kényszerű, szabálytalan megállással.
Aztán csodálkoznak, hogy a mellékutcák tele vannak, és lezárják azokat is.
A járda tágasabb lett, a környék meg élhetetlenebb.
A „zöldítés” is hasonló.
Papíron a város jobb lesz tőle.
A gyakorlatban gyakran ez is ugyanoda vezet: zöldítés = parkolóhelyek felszámolása.
A parkoló helyén megjelenik a nagyvárosi csúcstechnika: a virágládának álcázott úttorlasz. Egetverő látvány: egy száradt karó, vagy a tök üres láda a járda szélén.
Na ez az a pillanat, amikor érzed, hogy itt nem a zöldfelület volt a cél, hanem az, hogy ne hajts be, ne állj meg, ne parkolj oda – csak ezt kellemetlen lenne táblára írni, úgyhogy inkább ráfogjuk a természetvédelemre.
A sétálóutcák a következő szint:
sétálóutca = parkolóhelyek eltüntetése, fontos közlekedési útvonalak megszüntetése.
Mindeközben úgy tesznek, mintha a városlakók nem dolgozni járnának, nem vinnének gyereket, nem cipelnének csomagot, csak egész nap ráérnének sétálni és „várost élni”.
A valóságban meg a környéken a lakó parkolóhelyért kering, és közben megkapja: „minek van autója”.
Ráadásul ott vannak a helyi „kreatív” közlekedésszervezések, amiknél már tényleg az élettől is elmegy a kedved, nem csak az autózástól.
Niedermüller „labirintus”–üzemmódja külön műfaj: egyik nap erre lehet, másik nap arra, táblák ide-oda, útvonalak logika nélkül, és a végén te érzed magad hülyének, mert nem tudtad kitalálni, mire gondoltak.
Ez az a fajta közlekedésszervezés, ahol a szabály nem segít, csak vizsgáztat: na, kitalálod-e, merre szabad ma élni?
Ha meg nem találod el, nyugi, van rá bírság – a rendszer legalább ebben következetes.
Ez nem várostervezés, hanem városi szabadulószoba.
A pesti rakpart lezárása nyáron pedig az egész történet tökéletes mintája.
A kommunikáció mindig az, hogy „milyen jó lesz”, a valóság meg az, hogy a forgalom nem megszűnik, csak máshová tolódik, a dugó meg átköltözik.
Az autós kap egy újabb „nem”-et, a város meg ünnepel, hogy „léptünk előre”. Igen: előre a következő torlódásba.
Itt a kérdés: mit jelent az élhető?
Mert élhető város nem az, hogy az autós ember viselje el a kerülőt, a körözést, a káoszt, a büntetést, és közben még örüljön is neki.
Élhető város az, ahol a mindennapok működnek, ahol a döntések észszerűek és szakmailag megalapozottak, és ahol nem az a fő cél, hogy „minél nehezebb legyen autóval élni és közlekedni”.
Most Budapesten az történik, hogy a „zöldítés” valójában autósüldözés, a „járdafelszabadítás” parkolóhelyek tömeges felszámolása, a„sétálóutca” sok helyenkihalt, miközben a forgalom a szomszédos utcákba terelődik.”
Az „útfejlesztés” pedig autós-kapacitáscsökkentés – mindegy, mi a címke, a vége ugyanaz.
Amikor ezt szóvá tesszük, jön az erkölcsi(nek álcázott) lecke, hogy „a város nem az autóké, hanem az embereké”.
De az autós ezek szerint nem ember?!
Ha te is tapasztalod, hogy egyre nehezebb autóval élni és közlekedni Budapesten, akkor töltsd ki a rövid felmérésünket, és oszd meg.
A döntéseket azok alakítják, akik hallatják a hangjukat!
https://docs.google.com/forms/d/1EOqgag1rwHvNCJQhgbs5YaQf1WN5Tt9RQ2CjbJEmb3Q/edit
Budapest ne legyen autóellenes város!
Elég az autósok ellehetetlenítéséből Budapesten!
Ne hagyd, hogy mások döntsenek helyetted!
Csatlakozz hozzánk tagként!
https://autoserdekvedelem.hu/csatlakozz/
A munkánk csak akkor lesz sikeres, ha minél többen álltok mellénk.
Ezt úgy tudjuk elérni, ha posztjainkat lájkoljátok, megosztjátok, bekövettek.
Köszönjük!
